PÁR FURCSASÁG, ÉRDEKESSÉG - lejegyezve 2011. október 17-én

A metróhálózat nagyon profin van szervezve. Mindig bemondják és ki is írják, hogy melyik vonalon van probléma, az milyen, mit jelent, mekkora a késés emiatt, stb, de azt is, ha minden vonalon rendesen járnak a metrók. Ha esetleg probléma van, de azért jár a metró, csak pl. többet áll az állomások között, mert bedugulnak, (tekintve, hogy 1-2 percenként járnak a központi részeken a metrók, ez nem olyan nehéz,) olyankor a sofőr is nagyon kedvesen és normálisan tájékoztat, elnézést kér, stb és tájékoztat az alternatív útvonalakról… Ugyanakkor ilyenkor semmi szellőzése nincs a kocsiknak, így még levéve a pulcsit, kabátot is meg szoktam sülni. Na, ezt elég nehezen viselem, de ha minden igaz, most már nem nagyon leszek érintett. Mindössze 3+1 megállóra lakom (+15 perc gyalog), de ez esetben a +1-et is valszeg le fogom sétálni. De még valószínűbb, hogy aranyos emeletes busszal fogok járni, úgy, hogy az egyik vonalat lesétálom, a másik meg már kb. szó szerint házhoz visz. És a buszokon nincs gond a hőmérséklettel és „jelzési probléma” sem igazán lehet, mint a metrókon, legfeljebb csak dugó. Holnap kipróbálom ezt és majd meglátom, hogy melyiket választom.

Még egy érdekesség: az mindennapos látvány, hogy a metrón sminkelnek. Azért valahogy én ezt nem érzem követendő példának... Már csak azért sem, mert kiszámíthatatlan, hogy mikor lesz esetleg ülőhelyed is, máskor meg álló sem.

Hát ennyi jut most eszembe. Majd írogatom még, ha látok valami ilyet, hogy ne maradjon ki semmi sem. :)

2011. OKTÓBER 17.

Ma nagyon unalmas napom volt bent egészen ½ 5-ig. Nem volt semmi feladatom, csak olvasgattam és értelmeztem magamnak az anyagokat. Kivéve azt a bő fél órát, amikor volt a szokásos hétfői mini-megbeszink hármunknak. De aztán ½ 5-től kb. ½ 6-ig magyarázott Évi, azt már élveztem, és aközben nem is akartam elaludni… Utána még egy kicsit beszélgettünk, befejeztem valamit és eljöttem. Alig vártam, hogy befejezzem ezt a kis "naplót". :)

2011. OKTÓBER 16. - lejegyezve 2011. október 17-én

Tegnap pakolásztam, rendezkedtem, meg sokat és hosszan beszéltem az otthoniakkal Skype-on, este TV-ztem (mert itt TV is van a szobámban, így talán majd passzívan is könnyebben tanulom az angolt is…) és közben írtam ezt az irományt. :)

Ja, és lemértem mindent a szobámban, lerajzoltam méretarányosan, kivágtam és próbáltam kitalálni, hogy hogyan lehetne értelmesebben berendezni a szobát. Mert jelenleg hálónak nagyon jó, de állandó élettérnek nem. Nincs benne egy normális tér, vagy nem jó helyen. Sajnos a lengyel pasi csak késő este került elő, így az átrendezés jövő hétvégére marad. Persze a lengyel úgy gondolja, hogy ehhez is kérjünk engedélyt a tulajtól...

NI NUMBER INTERJÚ - 2011. okt. 14. - lejegyezve 2011. október 17-én

Múlt pénteken túl voltam az NI Number, azaz a TB szám interjún. Mert hogy ezért interjúzni kell a külföldieknek… No, ez nálam mindössze annyiból állt, hogy megkérdezte azokat a kérdéseket, amiket ki kellett töltenie, miután megnézte azt a sok-sok dokumentumot, amit vittem, bizonyítandó hogy én vagyok én és hogy tényleg itt lakom, sőt, már dolgozom is.
Mindez kb. 1 órába telt, mert annyira lassan pötyögött a nő a gépbe... A legjobb az volt benne, hogy emiatt legálisan késhettem 2 órát bentről. :)

EBÉDJEIM - lejegyezve 2011. okt.óber17-én

Ebédre amúgy általában salátát veszek a Tesco-ban 2 Fontért, de 3-szor már ettem a cég kajáldájában is. Minden napra van kétféle leves, egy egytálétel, egy másik főétel, három féle köret, meg saláták, szendvicsek, péksütik, chips, ilyenek. Egyszer levest ettem, az is finom volt és jó laktató, kétszer pedig egytálételt. Magamnak még eddig egyszer sem csináltam semmit sem. :)

KÖLTÖZÉS SZOMBATJA - lejegyezve 2011. október 17-én

Most szombaton szintén kb. 2 órába telt átköltöznöm. Bár nem csak buszt használtam, de úgy állítottam be a londoni BKV oldalán a keresőt, hogy a lehető legkevesebbet kelljen gyalogolnom és ne kelljen lépcsőznöm, így nem a leggyorsabb úton jöttem – és egyszer még 2-3 megállót mentem is rossz irányba, ezzel min. 20 percet veszítve, mert visszafelé pont azon a kis szakaszon csak lépésben lehetett haladni.

Miután lepakoltam, visszaindultam a régi lakás kulcsát leadni. Azt már metrókkal tettem meg, kivéve a végét, ahol a buszt gyaloglábra cseréltem, mert gyönyörű szép idő volt. Egy szál pólóban is melegem volt a napon, ha nem fújt a szél. Visszafelé is gyalogoltam a metróig, út közben megebédeltem egy parkban, majd elindultam vissza. Aztán gondoltam egyet, hogy kéne már valami tipikus turistásat is látnom Londonból, ebben a szép időben. Úgy döntöttem, kiszállok ott, ahol át kellene szállnom. Ez az Oxford Circus volt, a West End, azaz a londoni bevásárlónegyed területe. Hááát.

Kijöttem a metróból és hatalmas tömeg tolongott a sarkon, mert hogy az ottani áruházban csak aznap (…) 5 Fontért lehetett kapni minden melltartót… Aztán éppen hogy csak átmegyek az úton, ott már valóságos tömörülés. Hát hamarosan kiderült az oka is: ingyen osztogattak gondolom termékmintaként rózsaszín üvegecskébe csomagolt Light Cola-t… Hát én ilyen nyomulást ingyenes termékmintáért még nem láttam…

Megyek tovább, újabb tömörülés – kiáltozással egybekötve. Ott meg valami bezárás előtt álló bolt termékeit osztogatták ingyen azoknak, akik a leghangosabban/leggyorsabban kiabálták, hogy „thank you” (=köszönöm)… No, nekem valahogy ezen is csak kikerekedtek a szemeim. Úgy éreztem, hogy valahogy ez nem illik a londoni West Endhez, hogy az emberek így kivetkőznek magukból egy doboz parfümért, vagy valami hasonlóért.

Persze az utcában minden fontosabb áruházlánc képviselteti magát. Egyelőre azonban így könnyen ellenálltam a kísértésnek, tekintve, hogy amíg nem kapom meg a fizum, még azt is számolgatom, hogy mennyit költhetek kajára naponta. Úgy, hogy már kértem is kölcsön Évitől… Be sem mentem sehova. Persze a tömeghez sem volt sok kedvem, már elég fáradt is voltam.

A kis sétám végén kiértem a Hyde parkhoz, pont a szónokok sarkánál, de most nem szónokolt senki. Ellenben én vettem egy fagyit és leültem vele a parkba – csak amíg megettem. Utána hazaindultam. Vettem salátát másnapra és hétfőre is, így azt be akartam tenni a saját bejáratú hűtőmbe. No, ezt meg kellett előzze egy alapos takarítás. Nagyon koszos és büdös volt. A polcokat azóta is áztatom éjszakára, mert az üvegpolcok végén van valami műanyag és oda megült valami kosz, ami nagyon úgy tűnik, hogy kifolyt a hűtőben… De azért legalább a többi részét már tudom használni, és egyelőre alig van bent pár cuccom, annak az bőven elég. A takarításhoz azonban takarítószer kellett, úgyhogy újra elindultam és út közben meglátogattam aznapi harmadik parkomat – a jó időre való tekintettel – ami itt van közel. Ez nem olyan elegáns park, de nagyon nagy és tele van mókussal, madárral, jó a hangulata. Biztosan megyek még arra fényképezőgéppel is. Olyan nagy a park, hogy van benne egy elkülönített rész modellrepülő röptetéshez is. Valaki gyakorolt is éppen, de számomra már tök pici volt az a gép, olyan messze voltak.

Ebből is látszik, de biztosan hallottátok is, hogy London a parkok városa. Mindenhol van belőlük kisebb-nagyobb, a legrosszabb is jól karbantartva. Valószínűleg emiatt is abszolút élhető város. Ahogy itt sétálgattam a környéken a parkhoz illetve a hűtőtisztítóért, gondoltam is, hogy tulajdonképpen sikerült vidékre költöznöm. Hiába vagyok fél órára a belvárostól, ez a környék nagyon vidékies, vagy legalább kertvárosias és nyugodt.

ESTÉK - LAKÓTÁRSAK (még az első lakásban) - lejegyezve 2011. október 17-én

Aztán még az ilyen netes, lakáskeresős, hosszú napok végén általában beszélgettünk otthon. Néha Anitával is, de vele nem nagyon lehet értelmes társalgást folytatni. A végén Attilával már muszáj volt naponta kibeszélnünk, hogy oldjuk egy kicsit a feszültséget magunkban. :) Mindeközben sajnáljuk is a csajt, mert neki lehet a legnehezebb ezzel a természettel együtt élni. Olyan, mint aki megrekedt a serdülő korban. Minden értelemben. Holott kb. fél év múlva 40 éves lesz. Nincs még munkája, de össze-vissza vásárol. Pl.: már van két cserepes virága, rengeteg gyertyája, karácsonyi díszítések, rengeteg fémdoboza, aminek többségét úgy vette, hogy a tartalmát vagy kidobta, vagy visszaadta az árusnak (pl. a cigit, holott Attila cigizik és ezt tudta…). Kivéve a kekszet, azt felajánlotta nekünk. Bár én nem ettem belőle, mert vajas keksz és azt én nem annyira szeretem. A nevetése hisztérikus, sokszor úgy rivalizál (vagy próbál), mint a 14 évesek szoktak, és állandóan dicsekszik. A szülei küldenek neki pénzt, persze elvileg nem erre, de amint megérkezik, el is költi… Napi 60 fontokért vásárolt. De ő nem vásárlás-függő - mondja ő... Hát azért veszi meg ezeket, mert otthon ilyeneket nem lehet kapni… Tehát ha mégis hazamenne, akkor  már nem menne üres kézzel…

A magnót egyfolytában üvöltette, állandóan nyitva volt a szobája ajtaja, ami pont úgy volt, hogy végig látta a folyosót, rálátott a fürdőajtóra és belátott a konyhába – ahol egyébként is elég sok időt töltött, tehát kb. nem lehetett kikerülni. Kivéve, ha épp olyan volt a kedve, hogy hazaérkezvén nem is köszönt, hanem bevonult a szobájába, magára zárta az ajtót és üvöltette a magnót… No, nem ragozom tovább. Ja, még annyi, hogy nem tudtam elköszönni tőle. Csak azt nem tudom, hogy magára zárta-e az ajtót, vagy épp nem volt otthon. Lett egy új lakótársunk kb. egy héttel azelőtt, hogy eljöttem, ő pl. bekopogott hozzám elköszönni szombat reggel, mielőtt munkába indult… (Ő amúgy János, Attilával lakott egy szobában, de nem sokat zavart. Vele nem nagyon tudtam beszélgetni. Azért elég normális volt, de mondjuk úgy, hogy elég egyszerű…)

Attila meg persze megint segített a cipekedésben – bár most csak a buszmegállóig – elvinni az utolsó, a nagy (óriási) bőröndömet. (Utána dolgozott.)

Azért úgy alakult, hogy még múlt szombaton Anitával mentem vásárolni. Azért sikerült kezelnem, hogy ne az legyen, hogy még mindig ott vagyunk, többször elváltak útjaink. Én igazából csak ebédelni akartam, méghozzá indiait. Találtam is, jó volt, de azért biztosan találok majd jobb helyet is. Ez a kis kiruccanás arra is jó volt, hogy az volt az az éjszaka, amikor előkerült egy újabb nagy hibája annak a lakásnak: iszonyat hideg. Szabályosan érezni, hogy húz be az ablakon a hideg. Fűteni meg még nem fűtöttek. Először a tűzhelyet bekapcsolva próbáltunk felmelegedni a konyhában, majd elindultunk, úgy beöltözve, mintha kemény tél lett volna. Mire kijöttünk a bevásárlóközpontból, addigra azért sikerült felmelegedni. Onnantól szerencsére kicsit jobb idő lett újra, így általában elég volt 3 réteg ruha éjszakára, de volt, hogy 4 kellett + egy derékmelegítő… :) Itt az új helyen van ágynemű és tök jó meleg, egyáltalán nem fáztam. Meg tudjátok, ilyen dupla a takaró, mert franciaágyam van (bár nem annyira széles), úgyhogy akár duplán is tehetem. De jó meleg. Ja, és esténként már be is kapcsolják a fűtést a lengyelek. Ráadásul műanyag ablakok vannak, így nem is húz be a hideg.

PUB - lejegyezve 2011. október 17-én

A céges netezés és lakásnézegetés után sokszor olyan későn értem haza, hogy már a netcafék is zárva voltak, vagy max. egy fél órára tudtam bemenni. Egyszer ezt megelégelve és a többiek unszolására beültem egy étterembe/pubba (hangulatilag inkább az utolsó, de elég nagy), mert ott volt ingyen net – fogyasztásért cserébe. Persze ez összességében sokkal drágább, mint a netcafé, de azért kaptam érte cserébe forró csokit (nem volt túl jó) és sütit, ami meg olyan tömény volt, hogy nem bírtam megenni. (Kiírás alapján sajttortára számítottam, de valamit félreérthettem, mert valami brownie-t vagy ilyesmit kaptam, karamel fagyival a tetején.) De nagyon élveztem, hogy újra a saját laptopomon netezhetek. Persze nagyon kevés volt az idő mindarra, amit tolok – még mindig – magam előtt. De legalább egy elég fontos feladatot elintéztem: adtam fel lakáshirdetést a pesti lakásra. (Apropó, ha bárki tud valakit, aki albérletet keres, szóljon! Sokféle megoldással tudunk szolgálni. :) ) Miközben én nagyban netezgettem a pub-ban, egyszercsak előkerült egy mikrofon, amelyben egy pasi kvízjátékot vezetett le. Nem nagyon figyeltem, de mindenféle kérdést tett fel,pl. történelmitől a bulvárig, válaszlehetőségek nélkül, amire írásban kellett válaszolni – ha miden igaz, csapatoknak. Tetszett a dolog. :)

ELSŐ "MUNKÁS HÉTVÉGÉM" - 2011. OKT. 8-9 - lejegyezve 2011. október 17.

Az előköltözés előtt, szintén vasárnap, elmentem végre a házhoz közel lévő nagy parkba (Alexandra a neve), ami félig egy domboldalban van, a tetején egy kastélynak nevezett épülettel, ami inkább olyan stílusú, mint egy szebb ipari épület – bár közelről annyira nem szép, megdöbbentő módon egy kicsit le van robbanva. Nagyon szép a park, de persze a fényképezőgépem nem volt nálam. :( Úgyhogy egyszer majd visszamegyek majd még oda, bár jelenlegi lakásomtól elég messze van. Út közben meglátogattam a minden vasárnap megrendezett farmerek piacát. Vettem egy céklasalátát, amit alapból szeretnék, de ez valahogy úgy volt fűszerezve, hogy csak annyit bírtam megenni belőle, ami ahhoz kellett, hogy ne maradjak éhes. Amúgy nagyon jó dolgokat árultak, de ez kb. olyan, mint felénk mostanában a vásárokban a kézműves mezőgazdasági termékek (zöldség, gyümölcs, sajt, kolbász, kenyér, stb.), hogy nagyon szépek, finomak, különlegesek – és sokkal drágábbak, mint a hasonló dolgok máshol. Azért majd ha már lesz angol fizetésem, egyszer lehet, hogy ilyen helyen fogok zöldségeket vásárolni a salátáimhoz.

LAKÁS - lejegyezve 2011. október 16-án

A lakásbeli nethiány miatt már az első napomon elég sokáig bent maradtam a cégnél (a negyed órás túlórámon felül), hogy keresgessek a hirdetések között. Ez azt eredményezte, hogy kedden megint mentem lakást nézni. De mikor már kb. ott voltam, írtak egy sms-t, hogy bocsi, de már kiadták… Ahhoz képest nem is voltam nagyon ideges… Valszeg azért nem, mert akkorra már kaptam választ egy levelemre, ami egy olyan hirdetésre volt, aminek a kiírása jobban tetszett. Már a hirdetésből látszott, hogy nekik nem mindegy, hogy ki megy oda lakni – és hát nekem sem mindegy, hogy kikkel lakok együtt. Azt gondoltam, hogy aki ilyet már a hirdetésbe leír, az azért valszeg maga is igényesebb a környezetére. Így hát szerdán mentem hozzájuk lakást nézni. Ez egy tipikus angol házban egy szoba padlástérrel. Itt is egy család lakik, de nincs másik albérlő. Mondjuk a család lengyel, egy házaspár a 13 hónapos fiukkal és a nagymama. Ebből az anyuka elég jól ért angolul, de nem beszél, a nagymama érteni sem ért, az apuka viszonylag jól beszél, de szerintem egy kicsit gyengébb nálam – a kisfiú meg még lengyelül sem tud. (Még csak 1-2  szót.)

Gondolom, már kitaláltátok, hogy ezt ki is vettem. Azt gondoltam, elég jó ez nekem ahhoz, hogy fél évre itt legyek. Ha maradnék tovább, akkor majd keresek akkor jobbat - talán. De itt jó a környék, kb. 30 perc alatt bent vagyok, a szoba is szebb és tisztább és halkabb (!), mint a régi, ha nem is nagyobb (padlástér nélkül) és még net is van… :) Ezt rögtön megtapasztalhattam amikor felhívtuk a tulajt. Mert természetesen a lengyelek is csak bérlők. De az a kérés feléjük, hogy amikor jön valaki, aki szeretné kivenni, akkor Skype-on a tulajjal is beszéljünk. Először a lengyel pasi tett fel egy csomó kérdést, rengeteg mindent megbeszéltünk. Úgy éreztem magam, mint egy kihallgatáson. Esküszöm, jobban kellett bizonyítanom, hogy alkalmas vagyok a velük együtt lakásra, mint az állásinterjún, hogy alkalmas vagyok az állásra. :) De ezt nem bántam, mert ezek a kérdések nekem válaszok voltak arra, hogy milyenek ők és hogy megbízhatom bennük, hogy kb. ugyanolyan az elképzelésünk az együttlakásról, hasonló az értékrendünk, stb. Mikor a lengyelt kb. meggyőztem, felhívtuk a tulajt. Újabb kör… :) De őt viszonylag könnyen meggyőztem, csak amíg a lengyel nem mondott neki egyértelmű igent, addig ő sem mondott. El is magyarázta, hogy annyira  nehéz jó albérlőt találni, és a lengyeleket nagyon szereti, ezért fontos neki, hogy ők igent mondjanak. Nagy sokára döntöttek is. Biztonság kedvéért a foglalót rögtön otthagytam, elolvastam a szerződést, aláírtuk, így végül összesen  2 (!) órát ott voltam.

Tehát ez már majdnem két hete szerdán volt. Még azon a hétvégén át is vihettem cuccokat, ezzel telt a vasárnap délután-este. Attila, a történelemtanár segített, de mivel neki csak buszra szóló bérlete van, ezért buszokkal jöttünk át. Idefelé kb. 2,5 órába telt az út, hazafelé 2 óra alatt megúsztuk. :) De mivel ugyebár jókat tudunk beszélgetni és egyikünknek sem volt igazán sürgős dolga, nem volt ez gond. :)

A NYELVHASZNÁLAT - lejegyezve 2011. október 16-án

A múlt héten kedden este az SPSS-hez (statisztikai szoftver, amiben dolgozunk) kapcsolódó feladatsort állítottam össze Cherrelle-nek, a másik új csajnak, mert ő most végzett még csak az egyetemen és nem sokat tud az SPSS-ről. Szerdán délután és csütörtökön délelőtt pedig én kellett magyarázzam neki a syntaxok (amikkel dolgozunk) lényegét, értelmét, melyik parancs mire van, ilyesmi. Majd csütörtök délutánra ő kapott más feladatot, nekem pedig át kellett úgy néznem a szegmentációt, hogy alaposan megértsem és el kellett gondolkoznom azon, hogy hogyan lehetne javítani rajta.

Majd pénteken együtt átnéztük/megcsináltuk  azokat a feladatokat Évivel, amihez az előkészítést végezte Cherrelle csütörtökön délután. Így végre sokkal jobban beleláthattam abba, ami valósan az alapfeladatom lesz. Jelenleg azt gondolom, hogy ha ennek a munkának a minőségét, a nehézségét hasonlítom össze a keresetemmel, akkor nagyon-nagyon-nagyon megéri itt lenni. :) De persze nem is a munka kihívásai miatt jöttem, mert azt előre tudtam, hogy nem lesz nagy, bár azért azt is látom, hogy lesz azért új, amit megtanulhatok és amit tök hasznos lesz megtanulni. Ezt egy jó lehetőségnek látom ahhoz, hogy könnyebben elérjem az igazi célomat: vidéki élet (otthon) - egy jó állással. És akár emiatt, akár az Olimpia miatt :) esetleg egy évet is maradok. :) De többet nem szeretnék. Sőt, még ebben sem vagyok olyan biztos, de hát még csak két hete dolgozom. Majd meglátjuk...

Mindenesetre a legfőbb ok, amiért ezt egy jó lehetőségnek láttam, az angol nyelvismeretem felturbózása, viszonylag könnyen és eléggé megfizethető módon. :) (Gyakorlatilag fizetnek érte. :) )

Na, mondjuk ezt még nem nagyon látom, hogy hogyan tudok fejlődni benne, de majd teszek érte valamit.

Azért a megbeszéléseken közel sem értettem mindent. Mondjuk most már látom, hogy eleinte azért sem, mert nem tudtam semmit arról, amiről beszélnek. Meg persze van, akit jobban értek, van akit kb. sehogy. Azt hiszem, főleg azokat nem értem, akik artikulálatlanul beszélnek, nem nagyon nyitják ki hozzá a szájukat. De azért nem vagyok elveszve. :)

Igyekszem többször is együtt ebédelni Cherrelle-lel, hiszen vele csak angolul tudok beszélni. Csak hát az 1 órás ebédszünet arra is nagyon jó, hogy az ember elintézzen dolgokat. :) De azért kétszer már ettünk együtt, az alatt jót beszélgettünk. Bár őt az elejétől fogva jól értem. 22 éves amúgy és fekete. Van egy iker tesója és nagyon aranyos és életrevaló csaj. Mondjuk az ebéd általános témáit azért sokkal-sokkal könnyebb érteni és hát azzal is meg vagyok elégedve, ahogy ilyenkor beszélni tudok. De azért munka kapcsán már nehezebb. Mondjuk emiatt is örültem nagyon annak a feladatnak, hogy tanítgassam Cherrelle-t, mert ott is kellett gyakorolnom az angolt.

Az élvezetes nyelvtanuláshoz amúgy az a tervem, hogy elmegyek West Coast Swing-et (tánc) tanulni valahova és majd járok bulikba is. Ezzel azért meg kell várnom az első fizetésem, de mindenesetre már rákérdeztem Ritánál (akinél ezt Pesten tanultam), hogy kit ajánlana. Kiderült, hogy egy srác is kint él Londonban, akivel együtt jártunk anno órára, úgyhogy megadta nekem az e-mail címét, meg azt is írta, hogy ő Catriona-ékhoz jár és ezért Rita irigyli a srácot, úgyhogy gondoltam, akkor Catriona nekem is jó lesz. :) A srác az egyik levelemre már reagált is, úgyhogy nem lesz itt gond. :)

AZ EMI EGYEDI ELŐNYE - lejegyezve 2011.október 16-án

Pénteken történt még egy nagyon jó dolog. Lemezkiadó vállalatként elég sűrűn előfordul, hogy a cég kap pár jegyet valami koncertre és ezeket felajánlják a munkatársaknak. No, pénteken máris volt egy ilyen – aznapi koncertre. Azt sem tudtam, milyen zenekar az, így először rájuk kerestem a neten. Mivel az alapján nagyon tetszett a zenéjük, jelentkeztem a jegyekért. De persze addigra már elfogytak. :( Ám kissé később jelentkeztek, hogy még mindig érdekel-e, mert valaki visszamondta. Hát persze, hogy érdekelt!!! :))))

Természetesen két jegy járt. Próbálkoztam másnál is, de senkinek nem volt jó/nem akart, viszont tudtam, hogy Anita, a hülye lakótárs biztosan szívesen jönne. Sikerült elérnem. Mondjuk én is éppen csak beestem, ő meg késett bő fél órát, de miután leadtam a jegyét a pénztárnál, ez nem nagyon zavart. A koncert maga egy templomban volt, nagyon-nagyon jó volt a hangulata, úgy tűnt, hogy főleg az igazi rajongók vannak ott. Hiába nem ismertem egyetlen számot sem, de nagyon jól éreztem magam. Ez amolyan hakni féle volt csak, így kb. csak másfél órát tartott, de nagyon megérte – főleg így ingyen. :) De még a 25 Fontos belépőért is megérte volna. Ja, amúgy a zenekar a Lady Antebellum nevet viseli, hátha valaki hallott már róluk. Állítólag elég ismertek, Németo-ban, Franciao-ban is és eredetileg amerikaiak, ha minden igaz.

Azóta is volt asszem már háromszor is ilyen, hogy lehetett volna jelentkezni jegyekért. Ezek közül az egyetlen, akiről már valamit tudtam, az Snoop Dogg (vagy valamelyik hasonló :) ), de a többiek sem tetszettek annyira, hogy jelentkezzek újra.

MUNKAKÖRÖM, FELADATAIM, AZ ELSŐ NAPOK-HETEK - lejegyezve 2011. október 16-án

Az első keddemen ugyan átbeszéltük, hogy ki kicsoda a kutatási csoportban, de ez sokat nem segített abban, hogy átlássam a rendszert. Aztán valahogy mindig elteltek a napok. Eleinte főleg a tesztelésekkel voltam elfoglalva, meg egy-egy megbeszi vitte az időt, vagy hogy megírjak egy-egy levelet valami olyan ügyben, ami azért merült fel, hogy mindenem legyen, ami a munkához kell. A „szabadidőben” pedig olvasgattam és fordítgattam magamnak a kapott anyagokat. Hát nem kellett épp az idő nyomását éreznem mindeközben… :)

Pénteken kaptam új széket, miután kitöltöttem egy kérdőívet arról, hogy jól ülök-e, a monitort be tudom-e úgy állítani, hogy kényelmes legyen, van-e elég hely az íróasztalon és akörül, megfelelő-e számomra a hőmérséklet, nem fáj-e a derekam, a csuklóm, stb. Jött valaki, aki segített beállítani a magasságot, a háttámlát, a karfák magasságát, a deréknál lévő támaszt és mindent, hogy tutira jól üljek. :) Hétfőre a csuklóvédő egérpad és a billentyűzethez való csuklóvédő is megérkezett, az egyebekkel együtt.

ELSŐ ÉRTELMES MUNKÁM - 2011.10.03. - lejegyezve 2011. október 16-án

Megbeszi után rögtön kaptam is egy értelmes munkát: kérdőívet kellett tesztelnem. Nagyon élveztem, mert tudtam, hogy ahhoz biztosan jól értek. Ez sajnos nem fog a feladataim közé tartozni, de most besegítettem Simon-nak, aki project maneger. Olyasmi munkát végez, mint amit én csináltam a SzondaPhone-ban. De ő nem főnököm nekem, csak az Évi megengedte, hogy besegítsek neki. Jobban mondva javasolta, mert Simon kérdezte, hogy ki tud franciául, erre Évi kérdéssel válaszolt: „Anikó?” Mondtam, hogy tudok, akkor még nem tudtam, hogy mire kell. Aztán mikor kiderült és láttam Simon-on, hogy nem biztos benne, hogy odaadhatja nekem a feladatot, mondtam neki, hogy több mint 1000 kérdőívet ellenőriztem már. Ennyi elég is volt neki. Nagyon élveztem magát a feladatot is, meg hogy a franciával is kell egy kicsit foglalkozni. Azért nem voltam valami gyors, mert hát akkor láttam először a kérdőívet, meg kellett értenem a struktúráját és hát a felületet is, amire be volt programozva. (Hát egy kicsit többet tud, mint az Alfa… :) Amúgy online.)

Viszont gondolom, hogy az eredmény is meggyőzhette Simon-t, mert utána még két (vagy három?) kérdőívet kellett neki ellenőriznem. Egy másik franciát (asszem) és egy németet. Németül ugyan sosem tanultam, de azért a teszteléshez bőven elég volt a tudásom. Hiszen a lényeg csak az, hogy a struktúra jó-e, amihez az utasítások angolul vannak, meg hogy minden le van-e fordítva és az van-e ott, ami a papíron. Ezt azért nyelvtudás nélkül is meg lehet oldani. Nem akartam a legvége előtt félbe hagyni, hiszen akkor szinte elölről kezdhettem volna, így egy ágon végigmentem és ezzel csak ¼ 7-re végeztem, így már az első napomon túlóráztam. Azért úgy tűnik, nem lesz rá szükség, hogy ebből rendszert csináljak. Évi már többször is elmondta, hogy ha nem tanulok meg valamit az egyik héten, majd megtanulom a másikon. Meg hogy nem kell mindent tudjak már az első hónapban. Ilyenek. Úgyhogy haladunk, ahogy tudunk. Ez azt eredményezte, hogy gyakorlatilag csak a második hetem közepén kezdtem megismerni azokat a feladatokat, amivel ténylegesen foglalkoznom kell majd.

2011. OKTÓBER 3. – ELSŐ NAP AZ EMI-NÉL - lejegyezve 2011. október 16-án

Hát az EMI nem egy SzondaPhone. :) A pénteki nem túl egyenes próbaútvonalam miatt időben elindultam, szerencsém is volt minden járművel, – mint most már tudom, mert – elég simán jött minden, így végül max. 1 óra 5 percbe telt az út és így fél órával előbb ott voltam, mint amire vártak. Azért nem akartam ennyivel előbb beérni, így addig sétálgattam egy kicsit a környéken. Hát ez eléggé gazdag negyed… :) Végül azért 7 perccel 10 előtt csak bementem. Le kellett ülnöm a recepción, aztán jött egy srác, akit szintén leültettek. Kiderült, ő is aznap kezdett, ráadásul pont velem szemben ül, bár gyakorlatilag nem is látom, mert takarnak a monitorok és ő nem is a mi csapatunkban van. Együtt vezettek fel minket az étkezőbe. Minden kevésbé fontos megbeszélést ott tartanak, mert tárgyalóból nincs elég, annak ellenére, hogy sok van. :) A HR-es elmondta nekünk a legfontosabb tudnivalókat, hogyan épül fel a cég, milyen osztályok vannak, mi az, amit tudnunk kell, milyen nem a munkakörünkhöz tartozó problémánkkal kint keressünk, mit hol találunk az intraneten, ilyenek. Persze mindez le volt írva, kézbe kaptuk, így még jegyzetelni sem kellett. :)

Utána felvezettek a helyünkre. Nem sok időm volt a következő megbeszélés előtt, de ez alatt Évi, a közvetlen főnököm, a volt csoporttársam bemutatott az ő közvetlen főnökének, a kutatós csapat főnökének. Mint kiderült, egy másik srác is aznap kezdett a csapatban, meg egy héttel előttem Cherrelle is, aki a mi kis adatelemző csapatunkban van. Ez a mennyiség már éppen elég volt ahhoz, hogy a bemutatásomra a főnök úgy reagáljon, hogy: „Let’s have a team lunch at 12:30”, azaz, „Legyen csapatebéd 12:30-kor”. Hát lett. :) 15-en mentünk együtt egy thai étterembe. 2-en igazoltan hiányoztak, szóval elég nagy csoport a miénk. Nagyon finomat ettem, természetesen a cég költségére. :) Valami kicsit édeskés szósz volt gombával, mini kukoricával és én mindezt tenger gyümölcseivel kértem, meg persze rizst. Kb. 2-re értünk vissza.

De még a HR-es okítás után Évi mondta, hogy állítsam be a gépem, ahogy nekem jó, ilyesmi, mielőtt elkezd velem foglalkozni. Illetve mielőtt mentem a következő megbeszélésre az ellátási osztály képviselőjével. Ezen már négyen voltunk, mind aznap kezdtünk a cégnél, a negyedik egy sales-es srác volt, igencsak kínainak nézett ki. :) Elmondták, hogy mikor kell hozzájuk fordulni; hogy helyileg mit hol találunk; hogyan lehet közlekedni az épületben; mit lehet kapni a kajáldában és mikor van nyitva; mi a teendő tűzriadó esetén és hogy minden szerdán 4-kor tűzriadó-próba van; hogy hogyan kell ülni és berendezni az asztalunkat, monitort beállítani, stb., megelőzendő a hátfájást illetve a szem romlását, stb. és mindehhez persze egy kis színes füzetke is járt az infókkal. Aztán körbe is mentünk, út közben megmutatták a postázót is és készítettek rólunk fényképet a belépőkártyához, ami pár óra múlva készen is volt és csak belépésre szolgál, de NEM blokkol, mert ha a főbejáraton megy be az ember, csak fel kell mutatni a biztonsági őrnek, hogy tudják, tényleg ott dolgozunk. :) A kártyához jár egy tok olyan csiptetővel, amit ki lehet húzni egy madzagon, hogy ugye ne kelljen állandóan levenni. (Bár igazából egy átlagos napon csak a belépéshez kell elővenni.)

Amint Évi is mondta, az ellátási osztálytól nyugodtan kérjek másik széket, ha derékfájós vagyok. (Egyébként sem volt az enyémen karfa,) meg csuklóvédős egérpadot és csuklóvédőt a billentyűzethez is, ha csuklófájós vagyok. Mindezeket anélkül mondta, hogy tudta volna, pont ezekkel szokott gondom lenni… :)

Ebéd után folytattam a beállításokat, megírtam a levelem az ellátási osztálynak a fentiekről meg a radírról, tolltartóról és hasonlókról, aztán már jött is a következő, az igazi megbeszélés, ami a heti rendszerességű kutatási osztály-megbeszi. Ott sütit kaptunk… Cookies-t. Tudjátok, a nagy kerek lapos süti. Amit sikerült választanom, az ennél csokisabb már nem is lehetett volna. Csokis volt a tésztája is, mindez folyós barna- és fehér csokival töltve. Nem is ettem meg mindet a megbeszin, mert féltem, hogy minden olyan lesz. És hát elég tömény is volt. De finom! :)

A megbeszin a főnök bejelentette, hogy mégsem költöznek Miami-ba, mert a felesége terhes. Na, én ezt pont az ellenkezőjére értettem. Ugyanis azt tudtam Évitől, hogy Miami-ba készül, de akkor is maradt volna a főnökünk. De azért így ez csak jobb, tekintve, hogy Évi szerint ő a világ legjobb főnöke és amit eddig láttam belőle, illetve amilyen leveleket ír, az alapján simán elhiszem. Az a levél olyan, amilyennek egy főnöki levélnek lennie kell, hogy motiválja a csapatot. Lehet tanulni tőle, hátha egyszer még újra szükségem lesz rá. :)

2011. OKTÓBER 2. - lejegyezve 2011. október 16-án

Voltam megnézni a lakást, amiről írtam. Majdnem kivettem, mert tetszett a környék, a család (ami vagy angol volt, vagy amerikai, vagy ilyesmi, mindenesetre anyanyelvű angolok, egy fiatal házaspár 4 hónapos gyerekkel, nagyon aranyosnak tűntek), meg ráadásul egy kanadai lakótársam lett volna még és hát gondoltam, az az ismeretség jól jöhet, ha Kanadába akarnék menni turistáskodni, ami tesómmal egy nagy tervünk. :) De nagyon kicsi és sötét volt a szoba, így szerencsére végül meggyőztem magam, hogy ne ugorjak neki az első lehetőségnek, csak azért, mert szeretném mielőbb letudni a költözést, illetve tudni, hogy elmehetek erről a nem túl jó helyről…

Miután kijöttem tőlük, bízva abban, hogy egy-két levélre is jött válasz azok közül, akiknek a hirdetésére csak e-mailben lehetett válaszolni, vadul kerestem egy netcafét. Hamar kiderült, hogy merre van, de ehhez azért elég sokat kellett gyalogolnom. Mivel továbbra is nyári meleg volt, ez természetesen nem esett nehezemre. És nagyon-nagyon élveztem a környéket. Minden egyes ház aljában valami kisbolt, vagy leginkább kávézó/pub/mini étterem, stb. Éééés mindegyik tele emberrel. Kint is, bent is. Nagyon jó hangulata volt az utcának. Végül – mivel már kellett egy WC :) – én is beültem valahova ebédelni. Héjában sült krumplit ettem, rajta valami kukoricás tonhal pástétommal, mellé saláta. Finom volt és nagyon laktató.

NEGYEDIK NAP – 2011. OKTÓBER 1.

Ma reggel is kicsit beszélgettünk, de ez most nem volt vészesen hosszú. Utána bevettem magam a netcaféba és állandóan csak kértem a „még fél órát”, hogy mindent meg tudjak nézni a lakáshirdetésekből, amit akartam, kiírtam, ami tetszik, majd felhívogattam, írtam nekik. Egy csomó már tárgytalan volt, egy csomót nem vettek fel, de eggyel sikerült egyeztetnem holnap délre a megnézést. Nem épp ez a kedvencem, de nem is rossz. Majd meglátjuk! :)

Legalább 4 órát ott töltöttem a gépnél, legalább ennyi eredménye legyen… :)

Utána elindultam a lakástól a másik irányba, mert arra még nem jártam gyalog. :) Ott is találtam nagyon közel egy kis parkot, vagy inkább kertet. Egészen pontosan egy régi templom és temető kertje. Ezt már csak egy régi templomtorony, egy rom része és néhány 1800-as évekbeli sírkő jelzi. Aranyos, van hangulata, de ha jól láttam, azon inkább csak mindenki átjár, itt nem nagyon szoktak ücsörögni, pedig van két pad azért. Én leültem egy kicsit az egyikre, amíg megettem az ebéd gyanánt vett Croissant-omat.

Aztán egy kis hazai kitérő után újra a kis park magányába „menekültem” a beszélgetések elől, amit bármennyire is élvezek (bár a csajjal kettesben nem nagyon, mert sok olyanról beszél, ami nem érdekel, és még épülni sem tudok belőle, de azért lehet terelni), de úgy éreztem, most fontosabb, hogy folytassam és lehetőleg befejezzem ezt a levelet. Hát befejezni sajnos nem sikerült, de aranyos élményként ott játszadozott körülöttem egy kis mókus, egyszer szerintem nagyon közel jött volna, ha nem zavarja meg valaki. És egyszer meg egy magyar pár ment el előttem. Vicces volt. :) Aztán Attila, a lakótársam is a parkba jött futni és amikor befejezte, odajött hozzám, így hát beszélgettünk… egy fél órát, amíg már muszáj volt elmennem  Skype-olni egyet anyuékkal, mielőtt bezár a netcafé.

Attillával szeretek amúgy beszélgetni, nagyon értelmes és szerintem eléggé egy hullámhosszon vagyunk, eléggé egyféleképpen gondolkozunk a világról, hasonló az értékrendünk, stb. Már látom, hogy több barátnőm is elkezdett kombinálni ennél a pontnál, így hamar megjegyzem, hogy Attila 48 éves, feleség és két gyermek várja otthon, vagy Attila várja azt, hogy csatlakozzonak hozzá. Ő amúgy történész és töri és tesi tanár. Hazaérkezéskor ismét beszélgetés, ahogy már írtam, de most 11 óra és végre sikerült az élményeim végére érjek. :)

Nagyon várom már, hogy végre meglegyen az új lakás és költözhessek és berendezkedhessek végre teljesen az itteni életre és akkor majd adok időt magamnak arra is, hogy meglátogassam a londoni nevezetességeket, vagy 1-2 pub-ot :), hogy megkeressem a táncolási és egyéb lehetőségeket, szóval hogy kialakítsam az új életem erre a fél évre, vagy mennyire. :) (Most azt gondolom, hogy az Olimpia miatt nem lenne nagy baj, ha egy év lenne belőle… :) )

HARMADIK NAP – 2011. SZEPTEMBER 30. - lejegyezve 2011. október 1-én

Elhatároztam, hogy péntek reggel imitálom a jövő heti reggeleimet, azaz bemegyek a céghez kb. abban az időben, amikor majd mennem kell. Hát mondanom sem kell, hogy nem sikerült teljesen. Mert:

1.  az előző napi nagyon későn fekvés után úgy döntöttem, nem veszem nagyon szigorúan a kelést és így kb. 20 perccel később indultam, mint akartam volna.
2. nem találtam meg a buszmegállót, ahol fel kellett szállnom. Ebben közre játszott az, hogy nem tudtam pontosan az útvonalát a busznak, mert erre vonatkozó térképem nem volt (még mindig nem sikerült beszereznem egy busztérképet Londonnak erre a régiójára, mert hogy csak régiónként van busztérkép); meg az, hogy nem ugyanazon az úton megy a buszvonal a 2 irányba és én hiába láttam több buszt is elmenni mellettem a másik irányba és követtem az útvonalukat, hogy egyszer csak felbukkan az én irányom is, de nem lett meg; majd mikor már elég messze jártam a lakástól, akkor azt hittem megvan és teljes meglepetésemre kiderült, hogy az is a másik irány. :) De végül kavarogtam egy kicsit a környéken, már épp ott tartottam, hogy megkérdezek valakit, mire megleltem egy megfelelő megállót. Azért ezzel elment legalább fél órám. Szerencsére azt tudtam, hogy leszállnom a végállomáson kell, így azzal nem lehet gond. Nem is volt. De azért:
3. a metrómegálló elég méretes, mondanom sem kell, hogy több vonal fut össze és beletelik pár percbe, mire az ember leér a metrókhoz, így mire ott is minden kiírást értelmeztem és megbizonyosodtam róla, hogy jó helyen vagyok, bizonyára az is pár perccel több időt vett el tőlem, mint hétfőn fog. Ezért is jó, hogy megcsináltam ezt a próbautat. :) De még egyszer át is kellett szállnom, ott is hasonlóan óvatos voltam, bár szerintem már gyorsultam. :) Ellenben az én metrómra kellett várni vagy 15 percet, miközben már legalább 7-8 másik elment. De kivártam és a leszállási helytől már igazán könnyű volt megtalálni az EMI épületét, kb. 1 percre van. Nem tudom pontosan, de összességében szerintem minimum 45 percet „késtem”. Viszont visszafelé árgus szemekkel lestem az útvonalat és így könnyedén meg is találtam, hogy hol kell leszállnom a buszról (ebben sokat segített az, hogy odafelé gyalog már jól megismertem a környéket :) ) és azt is, hogy hol van a legközelebbi felszállóhelyem majd hétfő reggelre. Mindenesetre hétfőn másfél órával előbb elindulok majd. :)

Miután volt csoporttársam, Évi, aki mellé felvettek, már többször is kérdezte, hogy bemegyek-e még hétfő előtt és útban arrafelé is kaptam tőle egy sms-t ezzel a kérdéssel, így be is mentem, úgyhogy a legközvetlenebb munkatársakkal és alapszinten az épülettel már meg is ismerkedtem. Jó modern épület teljesen nyitott, egy légterű irodák… Szerintem ez nem olyan jó, de azért nem is rossz, persze. :) És van egy jó kis büféje. :) Oda ültünk le Évivel vagy 1 órára. Beszélgettünk azért egy kicsit a munkáról is, de ő is inkább segített infókkal, hogy mit hogyan intézzek, egyáltalán mit intézzek, stb. Mondta, hogy szerinte próbáljam itt a környéken lévő bankokat is, mert akkor utána ha visszamegyek, szerinte már él a belépési kódom és fogok tudni bentről netezni, hogy onnan nézzek lakásokat. És mivel úgyis bent vagyok a belvárosban, akkor lehet, hogy meg is tudnék már nézni párat, ha lehet. De hiába voltam 5 bankban is, mindenhol ugyanazzal a problémával szembesültem: nincs sem UK bankszámlám még más banknál, sem a nevemre kiállított és a címemre érkezett gáz-, villany- vagy stb. számla… Egy helyen majdnem sikerült, ha le tudták volna a netről ellenőrizni az ügynökséget, amelyiktől a lakást bérlem, akkor megadták volna, de így nem. Végül nem bántam, mert addigra kiderült, hogy náluk csak Maestro kártyák vannak, nem Visa.

Így hát kénytelen voltam visszaindulni, hogy az előző nap lebeszélt 3 órás időpontomra odaérjek a lakáshoz legközelebbi HSBC-be… És mit ad Isten, ott minden simán ment – leszámítva, hogy kb. ½ órát vártam rájuk, az időpontom ellenére… De lett bankszámlám és 4-6 napon belül kártyám is lesz. Nincs havidíja, nem kellett hozzá most sem befizetnem egy árva fityinget sem. Elég, ha havonta legalább 500 Font megy rá, de a fizetésem ezt azért bőven fedezi. :) Máris szebbnek láttam a napot, mint addig! És amilyen elkeseredett voltam az elején, hogy semmi sem megy elsőre, (persze  azért nem nagyon, mert próbáltam emlékeztetni magam, hogy milyen simán történt, hogy egyáltalán volt okom idejönni…,) úgy lettem napról napra nyugodtabb.

A banki affér után kiültem olvasgatni az időközben összeszedett infófüzeteket a lakástól kb. 3 perc sétára lévő nem túl nagy, de nem is kicsi és nagyon szép – és csöndes!!! – park füvére és jól éreztem magam. Este még próbáltam egy kicsit lakáshirdetéseket nézni a netcaféban, majd itthon elkezdtem írni ezt a szép hosszú levelet. Mikor már nagyon elálmosodtam és nagyon kellett már pisilnem, kimerészkedtem, mert sejtettem, hogy megint nem fogok tudni gyorsan szabadulni, hiszen Anita és Attila, a lakótársaim a konyhában beszélgettek. Hát „el is kaptak” és „sajnos” :) megint egy jót beszélgettünk, így se alvás, se levél folytatása… No nem baj, épültem. :)

A MÁSODIK NAP – 2011. szeptember 29. - lejegyezve 2011. október 1-én

Csütörtökön délelőtt elég sok időmet elvette újdonsült szomszédom, a csaj, aki rettentő sokat pofázott – főképp hülyeségeket. Utána elkezdtem intézkedni, amit feltétlenül akartam. Persze minden ilyenhez kellett a net:

•           hol van fiókja az HSBC banknak a közelben, amit mindenki ajánl, hogy náluk a legegyszerűbb bankszámlát nyitni, mert ők nem kérnek mindenféle , az én nevemre kiállított és a címemre már megérkezett gáz-, villany-, stb. számlát…
•           bejelentkezni NI számhoz interjúra telefonon (a telefonszám a neten van, meg a tudnivalók is…), ami az egyik legfontosabb Angliai munkavállalás előtt. Ez a TB szám. (14-én megyek.)
•           próbálni lakást keresni

Utána elindultam a HSBC-hez. Kb. zárás előtt 5 perccel érkeztem, mert fél órával előbb zártak, mint ahogy a neten írták és kb. 15 perccel tovább tartott oda az út, mint ahogy a google mondta, mert egy jó része meredeken felfelé vezetett – amúgy egy nagyon szép útvonalon – és én természetesen gyalog tettem meg ebben a szép nyári időben. :) Egy dolog nem volt nálam, amit kértek, de otthon létezett, így másnapra kaptam időpontot a procedúrához.

Ez így egy egész sikeres nappá vált, de azért még mindig nincsen minden meg, amit ekkora akartam. És még mindig nincs net…

Este végül nagyon jót és nagyon hosszan beszélgettünk lakótársaimmal. Ami egyfelől jó, hogy jól kijövünk, másfelől meg rossz, mert egyrészt rengeteg dolgom lenne, másrészt így nagyon későn fekszünk. Tegnap is ez volt, de úgy látszik, mára mindenki azt gondolta, hogy egy kicsit magával is törődne, mert az imént (most 10 óra van) mindenki bevonult a kis szobájába.

AZ ELSŐ NAPOM - 2011. szeptember 28. - lejegyezve 2011. október 1-én

Magdi, a volt osztálytársam tehát várt a lakásnál, segített felcipelni a cuccaimat is, jól ki is izzadtunk, mire sikerült, mert hát a nagy bőröndöm szerintem lehet vagy 30-40 kilós és hatalmas… :) és mindezt 2 hosszú és keskeny lépésű és szélességre is keskeny (tipikus angol) lépcsőn kellett megoldanunk. Azt hiszem, ha kiköltözöm, inkább többször fordulok majd. :)

Cserébe a sok segítségért, meghívtam ebédre. De persze a helyet ő mutatta és mire odaértünk, már tele volt a fejem infókkal, már megvettük az utazási kártyát, ami olyasmi, mint egy bérlet, csak sokkal modernebb. Mondanom sem kell, hogy mágneses kártya. Lehet rá feltölteni pénzt és annak terhére levonatni a jegyárakat, de ha egy nap a jegyeiddel eléred a napijegy árát, akkor már bármennyit utazol, nem fog többet levonni. Vagy lehet rátölteni heti/havi/stb bérletet ami ilyen-olyan zónában a metrókra + bárhol az összes buszra érvényes, vagy csak buszbérlet, stb, ezer féle és ezek kombinálhatók is a feltöltött pénzzel, hogy ha pl. kilépsz a zónádból, akkor a különbözet árát abból vonja – automatikusan, természetesen. Elég bonyolult, de nagyon jó rendszer. Mondanom sem kell, hogy kb. minden metromegállónál ellenőrizheted az egyenlegedet is.

Még ebéd előtt benéztünk a magyar boltba, mert útba esett. Egyelőre nem vettem semmit, de jó tudni, hogy hol van. Volt nekik vaníliás karikájuk meg Mese kekszük meg zacskós levesek, meg minden, amit el tudsz képzelni. Még friss magyar kenyerük és pékárujuk is. :) Ezt is azok csinálják, akik a lakásügynökséget.

Ebéd után elintéztük a lakás-ügynökségnél a fizetést, szerződést és mivel nekik kellett már mobilszám, sim kártyát is vettem gyorsan 1 Fontért. Persze csak valami feltöltőset, de nemzetközi hívásokhoz tök kedvező, eleinte máshoz is teljesen jó lesz. Ha meg szükségesnek látom, később veszek majd jobbat. Ki akartuk üttetni hozzá a telefonom, de már túl modern, így 2 napjukba és 25 Fontomba került volna. Így vettem inkább egy kis béna készüléket ugyanennyiért, de azonnal, ami tökéletesen megfelel az én kis céljaimnak. Így legalább a magyar kártyám is mindig a helyén lehet. :)

Utána vettünk hozzá feltöltést. Mikor kerestük, egy régi kiírás alapján betévedtünk egy patikába, ugye olyan jó bizonytalanul, hogy biztos-e, hogy itt kell keresni a feltöltőkártyát, aztán egyszer csak előbújt a patikus és közölte, hogy mondhatjuk magyarul is. :) Ezen azért még Magdi is meglepődött.

Aztán elmentünk Magdihoz, ott segített feltölteni a mobilra a pénzt. Mondtam, a sim kártya aktiválást már megoldom magam majd este. Hát nem sikerült, csak valami chat-es segítséggel másnap. :( De azért az is meglett.

Egy darabon elkísért, de mivel mondtam, hogy elég, ha megmutatja, merre menjek, így a végén már egyedül jöttem haza. Mindössze negyed órányira lakik tőlem gyalog. De azért az már egy lényegesen jobb környék… :)

Estére már nagyon fáradt voltam, úgyhogy úgy aludtam, mint a bunda – meg persze úgy, hogy nem ébredtem fel a lakótársaim dörömbölésére. :)

AZ ELSŐ ÉLMÉNYEK ANGLIÁBÓL - lejegyezve 2011. október 1-én

De azért volt jó értelemben izgalmas élményem is az útról. A csalagút. Mert hogy azon jöttünk át a csatornán és nem komppal. Tulajdonképpen egy eszméletlen nagy vasúti végállomást vagy rendezőpályaudvart kell elképzelni a csatorna mindkét oldalán, tele különleges vonatokkal és a kompfelszálláshoz vagy a modernebb fizetős parkolókhoz hasonló sorompókkal, ahol rendszerezik a kocsikat, teherautókat, stb-ket, hogy ki melyik vonatra menjen. Mert hogy vonatokba kell beállni kocsistul. Asszem két autónként, de max 3-4, hermetikusan lezárják a vonatot, hogy ha valami baj lenne, akkor lehetőség szerint ne vesszen oda az egész vonat. A kocsikat kiékelik és indulhatunk. Az út mindössze 25 perc. Közben ki lehet szállni, de csak a kocsik mellé, kettő közé nem lehet menni, ugyebár nehogy ott maradj, ha összecsúsznának… Azért nem mondom, hogy minden izgalom nélküli, de nem is egy nagyon nagy élmény. A kompon legalább szép lehetne a kilátás, bár valószínűleg mi úgyis ködben jöttünk volna át, mert előtte is mindenhol az volt. (Kb. reggel 7-8 óra lehetett.)

Aztán mikor átértünk, ugye folytattuk az utunkat az autópályán – csak épp a másik oldalon. Beletelt pár percbe, mire ráeszméltem, hogy az a halovány furcsa érzékelés ez volt. Hogy nem jó oldalon vagyunk! Hogy jobbról előznek! Hát azt gondoltam, jó, hogy nem kell vezetnem! :) De gyalogosan közlekedni sem  olyan egyszerű. A zebrán való átkelésnél eleinte húszszor elfordítod a fejed jobbra és balra, mielőtt lelépsz. Különösen akkor, ha egy saroknál mész át. Azt még mindig nem sikerült megszoknom, hogy ilyenkor honnan is várhatok autót. De a nagyobb kereszteződéseknél szerencsére a zebránál ki van írva, hogy jobbra vagy balra nézz. A kisebb utakon már viszonylag „jól vagyok”. De a buszmegállót folyamatosan a másik oldalon keresem, a busz és a metró érkezését a másik oldalról várom. :)

ÚT ANGLIÁBA - lejegyezve 2011. október 1-én

Az újabb telekocsi szolgáltató (egy másik, de szintén magyar) hajnal 2-re ígérte magát és szinte percre pontos volt. De az ő kisbusza inkább volt nagy autó (valami Mitsubishi). Megérkeztek és már kb. akkor tele volt a csomagtartó meg a tetőcsomagtartó is, de azért még láttam, hogy beférünk - egészen addig, amíg ki nem nyitott egy újabb ülést az addigi csomagtérben… Hát itt már inkább nyomorogtunk. Ugye autó lévén az ülések sem voltak olyan kényelmesek. De azért legalább az ölemben lévő táskámra dőlve jól tudtam aludni. (Amúgy is azt gondoltam, hogy azt a táskát pont emiatt magam elé veszem, de most nem is volt más választásom…) Mondanom sem kell, hogy váltósofőr itt nem volt…

Vicces volt, hogy amíg fél órán át próbálták elrendezni a csomagokat hajnal ½ 3 körül, pont arra jött egy rendőrségi autó. Jól le is lassítottak, szinte meg is álltak, de nem szóltak semmit, csak tovább mentek. Aztán még egyszer eljöttek arra és megcsinálták ugyanezt. :) Nem tudom, mi lett volna , ha megállnak, mert ugyanis volt a kocsiban egy nő, aki mata részeg volt és néha elkezdettt hőzöngeni… Hát gondoltam, ha ez így megy Londonig… De szerencsére indulás után kb. rögtön elaludt és amikor felébredt, addigra egészen kijózanodott. No, ez a nő és a sofőr láthatóan az egész úton flörtöltek egymással. A végére kiderült, hogy a sofőr Facebook-on már egy ideje chat-el vele…

A másik, ami számomra elég borzasztó volt, hogy a sofőr és a nő a két első ülésben elég sűrűn cigizett. Szerencsére ilyenkor legalább az ablakot lehúzták, de persze az meg egy kicsit hátravágott, szóval ilyenkor meg megfagytam, főleg éjszaka…

A beszédtémák kb. végig a szex körül forogtak, ebbe azért egy kicsit bekapcsolódott egy másik utas is, aki a társával együtt szobafestőként jött ki egy konkrét munkára 2 hétre, tehát mondjuk úgy, hogy ő is az egyszerűbb fajta emberek közé tartozik. (A társa kb. kettőt sem szólt és ő csak a megállásokkor cigizett.)

Volt még egy 15 éves kisfiú, aki itt él kint már két éve a szüleivel, most jött vissza 2 hónapos otthoni látogatásából. Ő csak nevetgélt ezeknél a témáknál, de nem hiszem, hogy most hallott volna ilyet először… Nem az a típus volt… Tehát amennyire szerencsém volt az útitársakkal először, épp annyira nem volt másodszor. :(

A kisfiú… No, hát ő is alanya volt egy kis galibának, amit szerintem inkább a sofőr okozott. Nevezetesen, hogy az Angolok vizsgálnak a határon. És elvileg nem utazhatnak ekkora gyerekek egyedül, úgyhogy ki  is szállították a kissrácot. Még a táskáit is utána vitték, de miután telefonáltak a szüleinek, végül mégis csak átengedték velünk. De azért persze szegény egy kissé be volt tojva, hogy mi lesz vele. Mi pedig ezalatt kaptunk egy kis vámvizsgálatot. Szerencsére az én táskáimat nem kérték, nem nyitották ki, de volt, amibe belenéztek.

Azt kérte a sofőr, hogy mondjuk azt, hogy a Facebook-ról ismerjük egymást, úgy kerültük egy kocsiba. Mert hogy ugye nem túl legálisan csinálja a kis vállalkozását és ha mi azt mondjuk, hogy ő egy taxi és fizetünk neki ezért, akkor ugye kérik a papírjait… Így viszont mindannyian hazudhattunk... Ráadásul mindezt fél perccel érkezés előtt közölte, így arra sem volt idő, hogy pontosan megbeszéljük, hogy mit kell mondanunk. Ebből is adódott kisebb galiba. Mert ha már egyszer hazudunk, akkor csináljuk profin – szerintem. De azt így nem lehet… Fél mondattal azt is odavetette még, mielőtt megálltunk a vámosok előtt, hogy a kisfiú majd valamelyikünk unokatesója lesz. És amikor a kisfiút kiemelték és elvitték, még minket szúrt le, hogy miért nem mondtuk ezt. Hát mondta volna ő! Másrészt az sem volt megbeszélve, hogy ki mondja ezt. De én biztosan nem tartottam volna a hátam az ő hülyesége és kapzsisága miatt.

Kicsit az én hibám is, hogy nem írtam le magamnak a címet, ahova jöttem. (A többiek sem az övékét, csak az általában megvolt neki.) De ez azért volt, mert az előző úton megnyugodtam, hogy nekik úgyis megvan, odaadtam, ők kell odataláljanak. (A volt osztálytársam pedig  várni fog rám, ha odatalálunk, már nem lesz gond.) De ő nem írta le a címet magának a levelemből, hiába kérte. Azt, hogy milyen útvonalon tegyen ki bennünket, a határ után találta ki egy benzinkútnál, miután egy kis segítséggel előkerestem a címet az egyik e-mailemből.

Szóval még összeszedetlen is és buta és még büdös is volt. :)

Összességében viszont nem voltam annyira fáradt az út után, mint a másik után. Valószínűleg azért, mert Orsiéknál mégiscsak aludtam kb. 3 órát kényelmesen, vízszintben. :)

A sőför, aki ugye a cégtulajdonos is egyben, próbált kapacitálni minket, hogy jelöljük be Facebook-on és ajánljuk, mert be akarja előzni a konkurenciát, akit egész úton szidott. De nem hogy ajánlani nem fogom, hanem én mindenkit lebeszélek róla (ellentétben a másik céggel). Bár biztos vagyok benne, hogy van olyan, aki tényleg élvezné az utat vele, de nem hiszem, hogy az én baráti körömből lenne olyan…

ORSIÉKNÁL - lejegyezve 2011. október 1-én

Nagyon jó volt újra látni Orsiékat, a kicsi Éliást. Rettentő sokat fejlődött a keresztelő óta, már igazi nagylegény. :) (Ma fél éves.) Szerencsére szeretett velem lenni, sokat mosolygott rám, jól elvolt velem, énekelgettem neki, vagy magyaráztam :) és rendszeresen én etettem, mert már eszik zöldségeket, gyümölcsöket is, nem csak anyatejet. :) Így azért reményeim szerint Orsinak is tudtam segíteni egy kicsit.

Szombaton csak a helyi boltig mentünk el, meg vissza, inkább otthon beszélgettünk és Orsiék fantasztikus teraszán élveztük az indián nyarat, mert szerencsére ott is végig nagyon jó idő volt.

Vasárnap bementünk Bonnba, körbe jártuk a régi városrészt, Éliás is teljesen jól bírta, este pedig grilleztünk a teraszon.

Hétfőn Tobias-nak, Orsi férjének már megkezdődött a suli, ami miatt ebbe a kisvárosba költöztek, így már csak hármasban mentünk át Brühl-be, ahol a gyönyörű kis kastély gyönyörű kis kertjében sétálgattunk.

Kedden pedig csak a városban tettünk egy jó kis kört a patakparton, mert éjszaka én is mentem tovább és másnap Orsiék is mentek Nürnbergbe, mert Tobiasnak ott nyílik kiállítása holnap (festő). Jól telt az a négy nap, de sajnos hihetetlen gyorsan elment. :(

Orsiék családja

Kicsi keresztfiammal

sokszor etettem

kilátás a teraszról

több mint 1000 éves részekkel

Rajna part Bonnban

A KEZDETEK - UTAZÁS - lejegyezve 2011. október 1-én

A panaszkodás után azért írok a napi történéseimről is. :)

Ugyebár még múlt pénteken este indultam el otthonról telekocsi szolgáltatóval, első körben Tatától Bornheim-ig, ami egy kisváros Németországban, 10 km-re Bonn-tól és kb. 30-ra Köln-től. Ott laknak barátnőmék, a kicsi keresztfiammal. :)

Úgy kezdődött az út, hogy felhívtak, hogy ők itt vannak Tatabányán a benzinkútnál. Én meg mondtam, hogy én meg Tatán a Tesco-nál, merthogy erről volt szó. Hát szerencsére átjöttek értem, még bocsánatot is kértek, hogy rosszul írták le nekik. Rákérdeztem, hogy azért a cél az rendben van-e, de rendben volt… :) Ja, aztán alig tudták kinyitni a csomagtartót, de kb. 20 perc után azért csak sikerült. Így végül valamikor ½ 8 táján indultunk el. Jó kis útitársaim voltak, 3 kb. 20-25 éves, meg egy 32 éves, meg a két sofőr. Szóval nem is voltunk teljesen tele. Ford Transit-tal mentünk, bőven volt hely a csomagoknak is és mi is egész kényelmesen elfértünk. Még aludni is egészen jól tudtam, bár 2 óra után nagyon fáztam, nem volt elég az éjszakára előkészített meleg cuccom. Engem másodjára raktak ki, kb. reggel 10-kor. De nem értem, hogy miért érte ez meg nekik jobban, mert az első srác már majdnem a Holland határnál lakott, szóval szerintem tök nagy kerülő volt, de persze ki tudja…

A NET HIÁNYA - lejegyezve 2011. október 1-én

No pont a net hiánya hátráltatja leginkább az elköltözést... Mert hogy van ugyan itt a közelben egy netcafé, de 8-kor bezár, tehát este, amikor lenne időm a neten böngészni az infókat, meg a lakásokat, merthogy ugye nap közben intézkedem, akkor nem tudok. Meg persze az is egy csomó plusz kiadás…

Úgyhogy ezért nem is írtam nektek hamarabb, mert hogy azt a kevés időmet, ami a netcaféra maradt, azt a fontos és sürgős intézendők megsegítésére használtam föl – meg hogy tudjak beszélni anyuékkal Skype-on. És hát ugye ismertek. Ha én írok, akkor az hosszú lesz… :)
Most ezt a laptopomról írom amúgy.

VISSZATÉRVE A LAKÁSHOZ - lejegyezve 2011. szeptember 30-án

A falak is elég koszosak, úgyhogy nem merek nekidőlni semminek. Hosszú távon ez azért elég kényelmetlen.

Az ügynökség a kulcsokkal is kavart valamit. Szerencsére nem az enyémekkel – nem tudom, hogy azon múlt-e, hogy azért egy kissé „tápos” vagyok. De kiderült, hogy az a srác, aki úgymond őslakos itt a csapatból (2,5 hónapja van kint), neki nincs kulcsa a lakásbejárat egyik zárjához. A csaj, aki még a lakótársam, ő pedig egy napon érkezett velem és őneki egyáltalán nem tudtak először kulcsot adni, hanem később beakasztották a szobája ajtajára… És amikor megérkeztek, nem tudtak bejönni. És hiába dörömböltek a lenti ajtón, mert én már aludtam a fönti szobámban és persze nem hallottam, vagyis inkább nem fogtam föl. :) De ezt persze nekik nem vallottam be. :) Végül – mint másnap megtudtam -, a srác úgy mászott be a konyhaablakon egy létrával, amit azért az ügynökség küldetett ki neki… De nem is ez a lényeg, hanem amikor végre bejutottak, akkor a csaj úgy elkezdett üvöltözni velem, hogy hogy lehetek ilyen hülye, hogy mondják, hogy ne zárjam be és mégis, stb. Rögtön elvágta magát nálam, de azért nem kellett félteni engem sem. :) Visszapofáztam, hogy mégis miért tehetnék én róla… De a csaj utána is ebben a stílusban folytatta még az esti csevej teljesen más témáiban is, teljesen oda nem illő módon… Ezt azért nem részletezem, de mindenesetre értem, hogy miért van válófélben… Bár azért azóta már lecsillapodott, de a stílusát azért még mindig nem bírom. Ő úgy tűnik, az előítéletei ellenére bírná az enyémet, mert már mondta, hogy keressünk együtt egy jobb albérletet… Persze, még mit nem… :) Mondjuk tegnap este már a másik lakótárssal megbeszéltük, hogy most, hogy már egy kicsit jobban ismerjük, inkább sajnáljuk szegényt. Igen rosszul fogja fel az életet…

De a lakással más bajok is vannak: a konyha is undorítóan koszos volt – a csaj már a hűtőt kitakarította, de én inkább így is megvárom a főzőcskézéssel a végleges helyemet…

A szobám tök zajos, mert alatta megy egy tök forgalmas út. Ráadásul a környék sem a legjobb, ha nem is a legrosszabb (bevándorlós negyed...) úgyhogy sokszor még éjszaka is bömböltetett magnós autókat hallani. Bár szerencsére ezek azért engem nem nagyon zavarnak az alvásban, de azért biztosan nem túl pihentető és nem túl egészséges így sem az éjszakám.

És végül tök messze vagyok a munkahelyemtől, közel másfél órát utazok, kétszeri átszállással és elég sok pénzért…

Ééééés: nem működik a net!!!!!!!!!!!

Szóval szeretnék mielőbb  váltani!

A külső lépcsőház

A belső lépcsőház és Anita

A szobám bejárata és a kaputelefon :)

A szobám - látszik, hogy nem terveztem hosszú távra. Nem pakoltam ki.

AZ IDŐJÁRÁS - lejegyezve 2011. október 1-én

Hihetetlen, de amióta itt vagyok, minden nap 30 fokos meleg van és nappal folyamatos a verőfényes napsütés. Sehol egy felhő, nem hogy eső. És egészen keddig ezt mondják még. Hihetetlen, hogy ekkora mázlim van. :) Mintha a nyár kellős közepén lennénk, vagy valahol jó délen. Nem épp tipikus londoni időjárás. Szabályosan ver a víz nap közben. De igyekszem is kihasználni a jószerencsémet.  :) Illetve már többször hálát is adtam érte, hogy most, amikor még sok mindent kell intéznem, és emiatt sokat vagyok az utcán, meg persze most még időm is van rá, nem kell még az esernyővel és hasonlókkal is bajlódnom. Az egyetlen apró kis problémám, hogy nem nagyon van mit fölvegyek, mert nyári cuccal nem készültem. :) Még szerencse, hogy a papucsom eléggé kényelmes és szalonképes, így legalább meg tudtam oldani a nyitott cipőt.