2014. január 24., péntek

Egy kihallgatott telefonbeszélgetés öröme

Gyalogolok haza ma táncóráról, már majdnem itthon vagyok, mikor is jön velem szembe egy pasi. Már messziről hallom, hogy telefonál. Mikor egymás mellé érünk, csak pár szót kapok el. Ezt:

2014. január 9., csütörtök

Az én napjaim rövidebbek :(

Szokásos kis pihenős körutamra indultam a munkahelyemen. Azon gondolkoztam, vajon hány óra lehet. Kinéztem az ablakon, már majdnem sötét volt, de nem teljesen. Arra jutottam, hogy akkor 4 óra körül járhat, de rájöttem, hogy az Tatán volt és hogy azóta hosszabbodnak is a nappalok. Ennek utána kellett járnom. :)
Amikor beírtam a google-be angolul, hogy napfelkelte, ezt az oldalt dobta ki elsőnek: http://www.timeanddate.com/worldclock/astronomy.html?n=50
Megnéztem Londont és Budapestet is.

Képzeljétek, ma pont ugyanabban az időben ment le a nap (helyi idő szerint) Budapesten, mint Londonban. De nálatok egy fél órával előbb kelt! :)
 
Napfelkelte a megáradt Gangeszen (Londoni napfelkeltés képem nincs)


Azt hiszem, mostantól rendszeresen nézni fogom az oldalt. Kíváncsi vagyok, hogy mikor fordul meg és lesznek itt hosszabbak a nappalok. :) Mert ennek be kell következnie, elvégre London sokkal északabbra van.



Oszd meg a Facebook-on


2014. január 6., hétfő

Már értem, hogy miért járnak az angolok télen is mezítláb



Egy újabb olyan repülésen vagyok túl, amikor tipikus angol időjárás fogadott. Esett. No meg persze fújt a szél.

Mondjuk meg  kell hagyni, lényegesen nagyobb hullámvasút-élményre számítottam leszállásnál – tekintve az ünnepek óta folyamatosan érkező híreket az angol viharokról. Szerencsére azonban inkább csak a gyomrom hullámzott, viszonylag sima volt a landolás. A transzfer buszom viszont nem várt meg. Vagy az ő órája járt rosszul, vagy az enyém...  :) Úgy 20 perc a tető alatt – mégis ázva, majd egy éjszakai busz, amely szinte rögtön jött. Ez úgy 5-10 perc gyalogtávra tett le a lakásomtól, de ennyi idő bőven elég volt ahhoz, hogy a nadrágomból facsarni lehessen a vizet, mire hazaértem. Nyári záporok során lehet így elázni, ahogy nekem sikerült.

Nagyon elkeseríthettük Szent Péter odafönt, mert