Anikó Londonban: Már értem, hogy miért járnak az angolok télen is mezítláb

Egy újabb olyan repülésen vagyok túl, amikor tipikus angol időjárás fogadott. Esett. No meg persze fújt a szél.

Mondjuk meg kell hagyni, lényegesen nagyobb hullámvasút-élményre számítottam leszállásnál – tekintve az ünnepek óta folyamatosan érkező híreket az angol viharokról. Szerencsére azonban inkább csak a gyomrom hullámzott, viszonylag sima volt a landolás. A transzfer buszom viszont nem várt meg. Vagy az ő órája járt rosszul, vagy az enyém... :) Úgy 20 perc a tető alatt – mégis ázva, majd egy éjszakai busz, amely szinte rögtön jött. Ez úgy 5-10 perc gyalogtávra tett le a lakásomtól, de ennyi idő bőven elég volt ahhoz, hogy a nadrágomból facsarni lehessen a vizet, mire hazaértem. Nyári záporok során lehet így elázni, ahogy nekem sikerült.

Nagyon elkeseríthettük Szent Péter odafönt, mert
még reggel is csak úgy folytak a könnyei. Sok-sok pocsolyában gyűlt ez össze. A legelső tartalmából egy kamionos meg is keresztelte a lábamat térdig, majd a szintén 5-10 perces gyalogút alatt gondoskodtak róla, hogy kiegyenlítetten legyek vizes. Szerencsére a kabátom megvédett föntről térdig, de a csizmám nem vízálló. Dél körül úgy döntöttem, meg is szabadulok tőle is és a zoknimtól is, amely még mindig egy merő víz volt.Benti topánkámat mezítelen lábamra húzva rögtön megértettem, miért járnak az angolok télen is mezítláb: gyorsabban szárad, mint a zokni. :)