2014. február 10., hétfő

Cambridge-ben jártam



Már amikor először éltem Londonban, már akkor is vágytam legalább egy kicsit megismerni a vidéket. Azt terveztem, hogy elmegyek valami pár napos túrára. Végül jött egy lehetőség, a templomban, Wales-be utaztunk. Nagyon jó volt, örülök, hogy eljuthattam oda és különösen annak, hogy úgy, ahogy. No de a vidéki Anglia így kimaradt. Gondoltam, hogy hát akkor most! Most nem hagyom ki! „Karácsonyi szünetben” kerestem a lehetőségeket, de aztán arra jutottam, jobban megéri egy napos túrákat csinálnom Londonból, saját szervezésben. Ennek az első állomása volt most szombaton Cambridge.

Azt hiszem, senkinek nem kell bemutatni, hogy ez a világ egyik legismertebb egyetem-városa. Az első egyeteme több mint 700 éves, de rövid időn belül több másik is követte. A legújabb viszont alig idősebb, mint én.
Maga a város a Cam folyó partján épült, amely most rendesen árad, elöntve ezzel 1-2 olyan helyet, amelyen máskor sétálhattam volna, adva viszont egy különleges hangulatot a látogatásomnak.