PÁR FURCSASÁG, ÉRDEKESSÉG - lejegyezve 2011. október 17-én

A metróhálózat nagyon profin van szervezve. Mindig bemondják és ki is írják, hogy melyik vonalon van probléma, az milyen, mit jelent, mekkora a késés emiatt, stb, de azt is, ha minden vonalon rendesen járnak a metrók. Ha esetleg probléma van, de azért jár a metró, csak pl. többet áll az állomások között, mert bedugulnak, (tekintve, hogy 1-2 percenként járnak a központi részeken a metrók, ez nem olyan nehéz,) olyankor a sofőr is nagyon kedvesen és normálisan tájékoztat, elnézést kér, stb és tájékoztat az alternatív útvonalakról… Ugyanakkor ilyenkor semmi szellőzése nincs a kocsiknak, így még levéve a pulcsit, kabátot is meg szoktam sülni. Na, ezt elég nehezen viselem, de ha minden igaz, most már nem nagyon leszek érintett. Mindössze 3+1 megállóra lakom (+15 perc gyalog), de ez esetben a +1-et is valszeg le fogom sétálni. De még valószínűbb, hogy aranyos emeletes busszal fogok járni, úgy, hogy az egyik vonalat lesétálom, a másik meg már kb. szó szerint házhoz visz. És a buszokon nincs gond a hőmérséklettel és „jelzési probléma” sem igazán lehet, mint a metrókon, legfeljebb csak dugó. Holnap kipróbálom ezt és majd meglátom, hogy melyiket választom.

Még egy érdekesség: az mindennapos látvány, hogy a metrón sminkelnek. Azért valahogy én ezt nem érzem követendő példának... Már csak azért sem, mert kiszámíthatatlan, hogy mikor lesz esetleg ülőhelyed is, máskor meg álló sem.

Hát ennyi jut most eszembe. Majd írogatom még, ha látok valami ilyet, hogy ne maradjon ki semmi sem. :)

2011. OKTÓBER 17.

Ma nagyon unalmas napom volt bent egészen ½ 5-ig. Nem volt semmi feladatom, csak olvasgattam és értelmeztem magamnak az anyagokat. Kivéve azt a bő fél órát, amikor volt a szokásos hétfői mini-megbeszink hármunknak. De aztán ½ 5-től kb. ½ 6-ig magyarázott Évi, azt már élveztem, és aközben nem is akartam elaludni… Utána még egy kicsit beszélgettünk, befejeztem valamit és eljöttem. Alig vártam, hogy befejezzem ezt a kis "naplót". :)

2011. OKTÓBER 16. - lejegyezve 2011. október 17-én

Tegnap pakolásztam, rendezkedtem, meg sokat és hosszan beszéltem az otthoniakkal Skype-on, este TV-ztem (mert itt TV is van a szobámban, így talán majd passzívan is könnyebben tanulom az angolt is…) és közben írtam ezt az irományt. :)

Ja, és lemértem mindent a szobámban, lerajzoltam méretarányosan, kivágtam és próbáltam kitalálni, hogy hogyan lehetne értelmesebben berendezni a szobát. Mert jelenleg hálónak nagyon jó, de állandó élettérnek nem. Nincs benne egy normális tér, vagy nem jó helyen. Sajnos a lengyel pasi csak késő este került elő, így az átrendezés jövő hétvégére marad. Persze a lengyel úgy gondolja, hogy ehhez is kérjünk engedélyt a tulajtól...

NI NUMBER INTERJÚ - 2011. okt. 14. - lejegyezve 2011. október 17-én

Múlt pénteken túl voltam az NI Number, azaz a TB szám interjún. Mert hogy ezért interjúzni kell a külföldieknek… No, ez nálam mindössze annyiból állt, hogy megkérdezte azokat a kérdéseket, amiket ki kellett töltenie, miután megnézte azt a sok-sok dokumentumot, amit vittem, bizonyítandó hogy én vagyok én és hogy tényleg itt lakom, sőt, már dolgozom is.
Mindez kb. 1 órába telt, mert annyira lassan pötyögött a nő a gépbe... A legjobb az volt benne, hogy emiatt legálisan késhettem 2 órát bentről. :)

EBÉDJEIM - lejegyezve 2011. okt.óber17-én

Ebédre amúgy általában salátát veszek a Tesco-ban 2 Fontért, de 3-szor már ettem a cég kajáldájában is. Minden napra van kétféle leves, egy egytálétel, egy másik főétel, három féle köret, meg saláták, szendvicsek, péksütik, chips, ilyenek. Egyszer levest ettem, az is finom volt és jó laktató, kétszer pedig egytálételt. Magamnak még eddig egyszer sem csináltam semmit sem. :)

KÖLTÖZÉS SZOMBATJA - lejegyezve 2011. október 17-én

Most szombaton szintén kb. 2 órába telt átköltöznöm. Bár nem csak buszt használtam, de úgy állítottam be a londoni BKV oldalán a keresőt, hogy a lehető legkevesebbet kelljen gyalogolnom és ne kelljen lépcsőznöm, így nem a leggyorsabb úton jöttem – és egyszer még 2-3 megállót mentem is rossz irányba, ezzel min. 20 percet veszítve, mert visszafelé pont azon a kis szakaszon csak lépésben lehetett haladni.

Miután lepakoltam, visszaindultam a régi lakás kulcsát leadni. Azt már metrókkal tettem meg, kivéve a végét, ahol a buszt gyaloglábra cseréltem, mert gyönyörű szép idő volt. Egy szál pólóban is melegem volt a napon, ha nem fújt a szél. Visszafelé is gyalogoltam a metróig, út közben megebédeltem egy parkban, majd elindultam vissza. Aztán gondoltam egyet, hogy kéne már valami tipikus turistásat is látnom Londonból, ebben a szép időben. Úgy döntöttem, kiszállok ott, ahol át kellene szállnom. Ez az Oxford Circus volt, a West End, azaz a londoni bevásárlónegyed területe. Hááát.

Kijöttem a metróból és hatalmas tömeg tolongott a sarkon, mert hogy az ottani áruházban csak aznap (…) 5 Fontért lehetett kapni minden melltartót… Aztán éppen hogy csak átmegyek az úton, ott már valóságos tömörülés. Hát hamarosan kiderült az oka is: ingyen osztogattak gondolom termékmintaként rózsaszín üvegecskébe csomagolt Light Cola-t… Hát én ilyen nyomulást ingyenes termékmintáért még nem láttam…

Megyek tovább, újabb tömörülés – kiáltozással egybekötve. Ott meg valami bezárás előtt álló bolt termékeit osztogatták ingyen azoknak, akik a leghangosabban/leggyorsabban kiabálták, hogy „thank you” (=köszönöm)… No, nekem valahogy ezen is csak kikerekedtek a szemeim. Úgy éreztem, hogy valahogy ez nem illik a londoni West Endhez, hogy az emberek így kivetkőznek magukból egy doboz parfümért, vagy valami hasonlóért.

Persze az utcában minden fontosabb áruházlánc képviselteti magát. Egyelőre azonban így könnyen ellenálltam a kísértésnek, tekintve, hogy amíg nem kapom meg a fizum, még azt is számolgatom, hogy mennyit költhetek kajára naponta. Úgy, hogy már kértem is kölcsön Évitől… Be sem mentem sehova. Persze a tömeghez sem volt sok kedvem, már elég fáradt is voltam.

A kis sétám végén kiértem a Hyde parkhoz, pont a szónokok sarkánál, de most nem szónokolt senki. Ellenben én vettem egy fagyit és leültem vele a parkba – csak amíg megettem. Utána hazaindultam. Vettem salátát másnapra és hétfőre is, így azt be akartam tenni a saját bejáratú hűtőmbe. No, ezt meg kellett előzze egy alapos takarítás. Nagyon koszos és büdös volt. A polcokat azóta is áztatom éjszakára, mert az üvegpolcok végén van valami műanyag és oda megült valami kosz, ami nagyon úgy tűnik, hogy kifolyt a hűtőben… De azért legalább a többi részét már tudom használni, és egyelőre alig van bent pár cuccom, annak az bőven elég. A takarításhoz azonban takarítószer kellett, úgyhogy újra elindultam és út közben meglátogattam aznapi harmadik parkomat – a jó időre való tekintettel – ami itt van közel. Ez nem olyan elegáns park, de nagyon nagy és tele van mókussal, madárral, jó a hangulata. Biztosan megyek még arra fényképezőgéppel is. Olyan nagy a park, hogy van benne egy elkülönített rész modellrepülő röptetéshez is. Valaki gyakorolt is éppen, de számomra már tök pici volt az a gép, olyan messze voltak.

Ebből is látszik, de biztosan hallottátok is, hogy London a parkok városa. Mindenhol van belőlük kisebb-nagyobb, a legrosszabb is jól karbantartva. Valószínűleg emiatt is abszolút élhető város. Ahogy itt sétálgattam a környéken a parkhoz illetve a hűtőtisztítóért, gondoltam is, hogy tulajdonképpen sikerült vidékre költöznöm. Hiába vagyok fél órára a belvárostól, ez a környék nagyon vidékies, vagy legalább kertvárosias és nyugodt.

ESTÉK - LAKÓTÁRSAK (még az első lakásban) - lejegyezve 2011. október 17-én

Aztán még az ilyen netes, lakáskeresős, hosszú napok végén általában beszélgettünk otthon. Néha Anitával is, de vele nem nagyon lehet értelmes társalgást folytatni. A végén Attilával már muszáj volt naponta kibeszélnünk, hogy oldjuk egy kicsit a feszültséget magunkban. :) Mindeközben sajnáljuk is a csajt, mert neki lehet a legnehezebb ezzel a természettel együtt élni. Olyan, mint aki megrekedt a serdülő korban. Minden értelemben. Holott kb. fél év múlva 40 éves lesz. Nincs még munkája, de össze-vissza vásárol. Pl.: már van két cserepes virága, rengeteg gyertyája, karácsonyi díszítések, rengeteg fémdoboza, aminek többségét úgy vette, hogy a tartalmát vagy kidobta, vagy visszaadta az árusnak (pl. a cigit, holott Attila cigizik és ezt tudta…). Kivéve a kekszet, azt felajánlotta nekünk. Bár én nem ettem belőle, mert vajas keksz és azt én nem annyira szeretem. A nevetése hisztérikus, sokszor úgy rivalizál (vagy próbál), mint a 14 évesek szoktak, és állandóan dicsekszik. A szülei küldenek neki pénzt, persze elvileg nem erre, de amint megérkezik, el is költi… Napi 60 fontokért vásárolt. De ő nem vásárlás-függő - mondja ő... Hát azért veszi meg ezeket, mert otthon ilyeneket nem lehet kapni… Tehát ha mégis hazamenne, akkor  már nem menne üres kézzel…

A magnót egyfolytában üvöltette, állandóan nyitva volt a szobája ajtaja, ami pont úgy volt, hogy végig látta a folyosót, rálátott a fürdőajtóra és belátott a konyhába – ahol egyébként is elég sok időt töltött, tehát kb. nem lehetett kikerülni. Kivéve, ha épp olyan volt a kedve, hogy hazaérkezvén nem is köszönt, hanem bevonult a szobájába, magára zárta az ajtót és üvöltette a magnót… No, nem ragozom tovább. Ja, még annyi, hogy nem tudtam elköszönni tőle. Csak azt nem tudom, hogy magára zárta-e az ajtót, vagy épp nem volt otthon. Lett egy új lakótársunk kb. egy héttel azelőtt, hogy eljöttem, ő pl. bekopogott hozzám elköszönni szombat reggel, mielőtt munkába indult… (Ő amúgy János, Attilával lakott egy szobában, de nem sokat zavart. Vele nem nagyon tudtam beszélgetni. Azért elég normális volt, de mondjuk úgy, hogy elég egyszerű…)

Attila meg persze megint segített a cipekedésben – bár most csak a buszmegállóig – elvinni az utolsó, a nagy (óriási) bőröndömet. (Utána dolgozott.)

Azért úgy alakult, hogy még múlt szombaton Anitával mentem vásárolni. Azért sikerült kezelnem, hogy ne az legyen, hogy még mindig ott vagyunk, többször elváltak útjaink. Én igazából csak ebédelni akartam, méghozzá indiait. Találtam is, jó volt, de azért biztosan találok majd jobb helyet is. Ez a kis kiruccanás arra is jó volt, hogy az volt az az éjszaka, amikor előkerült egy újabb nagy hibája annak a lakásnak: iszonyat hideg. Szabályosan érezni, hogy húz be az ablakon a hideg. Fűteni meg még nem fűtöttek. Először a tűzhelyet bekapcsolva próbáltunk felmelegedni a konyhában, majd elindultunk, úgy beöltözve, mintha kemény tél lett volna. Mire kijöttünk a bevásárlóközpontból, addigra azért sikerült felmelegedni. Onnantól szerencsére kicsit jobb idő lett újra, így általában elég volt 3 réteg ruha éjszakára, de volt, hogy 4 kellett + egy derékmelegítő… :) Itt az új helyen van ágynemű és tök jó meleg, egyáltalán nem fáztam. Meg tudjátok, ilyen dupla a takaró, mert franciaágyam van (bár nem annyira széles), úgyhogy akár duplán is tehetem. De jó meleg. Ja, és esténként már be is kapcsolják a fűtést a lengyelek. Ráadásul műanyag ablakok vannak, így nem is húz be a hideg.

PUB - lejegyezve 2011. október 17-én

A céges netezés és lakásnézegetés után sokszor olyan későn értem haza, hogy már a netcafék is zárva voltak, vagy max. egy fél órára tudtam bemenni. Egyszer ezt megelégelve és a többiek unszolására beültem egy étterembe/pubba (hangulatilag inkább az utolsó, de elég nagy), mert ott volt ingyen net – fogyasztásért cserébe. Persze ez összességében sokkal drágább, mint a netcafé, de azért kaptam érte cserébe forró csokit (nem volt túl jó) és sütit, ami meg olyan tömény volt, hogy nem bírtam megenni. (Kiírás alapján sajttortára számítottam, de valamit félreérthettem, mert valami brownie-t vagy ilyesmit kaptam, karamel fagyival a tetején.) De nagyon élveztem, hogy újra a saját laptopomon netezhetek. Persze nagyon kevés volt az idő mindarra, amit tolok – még mindig – magam előtt. De legalább egy elég fontos feladatot elintéztem: adtam fel lakáshirdetést a pesti lakásra. (Apropó, ha bárki tud valakit, aki albérletet keres, szóljon! Sokféle megoldással tudunk szolgálni. :) ) Miközben én nagyban netezgettem a pub-ban, egyszercsak előkerült egy mikrofon, amelyben egy pasi kvízjátékot vezetett le. Nem nagyon figyeltem, de mindenféle kérdést tett fel,pl. történelmitől a bulvárig, válaszlehetőségek nélkül, amire írásban kellett válaszolni – ha miden igaz, csapatoknak. Tetszett a dolog. :)

ELSŐ "MUNKÁS HÉTVÉGÉM" - 2011. OKT. 8-9 - lejegyezve 2011. október 17.

Az előköltözés előtt, szintén vasárnap, elmentem végre a házhoz közel lévő nagy parkba (Alexandra a neve), ami félig egy domboldalban van, a tetején egy kastélynak nevezett épülettel, ami inkább olyan stílusú, mint egy szebb ipari épület – bár közelről annyira nem szép, megdöbbentő módon egy kicsit le van robbanva. Nagyon szép a park, de persze a fényképezőgépem nem volt nálam. :( Úgyhogy egyszer majd visszamegyek majd még oda, bár jelenlegi lakásomtól elég messze van. Út közben meglátogattam a minden vasárnap megrendezett farmerek piacát. Vettem egy céklasalátát, amit alapból szeretnék, de ez valahogy úgy volt fűszerezve, hogy csak annyit bírtam megenni belőle, ami ahhoz kellett, hogy ne maradjak éhes. Amúgy nagyon jó dolgokat árultak, de ez kb. olyan, mint felénk mostanában a vásárokban a kézműves mezőgazdasági termékek (zöldség, gyümölcs, sajt, kolbász, kenyér, stb.), hogy nagyon szépek, finomak, különlegesek – és sokkal drágábbak, mint a hasonló dolgok máshol. Azért majd ha már lesz angol fizetésem, egyszer lehet, hogy ilyen helyen fogok zöldségeket vásárolni a salátáimhoz.

LAKÁS - lejegyezve 2011. október 16-án

A lakásbeli nethiány miatt már az első napomon elég sokáig bent maradtam a cégnél (a negyed órás túlórámon felül), hogy keresgessek a hirdetések között. Ez azt eredményezte, hogy kedden megint mentem lakást nézni. De mikor már kb. ott voltam, írtak egy sms-t, hogy bocsi, de már kiadták… Ahhoz képest nem is voltam nagyon ideges… Valszeg azért nem, mert akkorra már kaptam választ egy levelemre, ami egy olyan hirdetésre volt, aminek a kiírása jobban tetszett. Már a hirdetésből látszott, hogy nekik nem mindegy, hogy ki megy oda lakni – és hát nekem sem mindegy, hogy kikkel lakok együtt. Azt gondoltam, hogy aki ilyet már a hirdetésbe leír, az azért valszeg maga is igényesebb a környezetére. Így hát szerdán mentem hozzájuk lakást nézni. Ez egy tipikus angol házban egy szoba padlástérrel. Itt is egy család lakik, de nincs másik albérlő. Mondjuk a család lengyel, egy házaspár a 13 hónapos fiukkal és a nagymama. Ebből az anyuka elég jól ért angolul, de nem beszél, a nagymama érteni sem ért, az apuka viszonylag jól beszél, de szerintem egy kicsit gyengébb nálam – a kisfiú meg még lengyelül sem tud. (Még csak 1-2  szót.)

Gondolom, már kitaláltátok, hogy ezt ki is vettem. Azt gondoltam, elég jó ez nekem ahhoz, hogy fél évre itt legyek. Ha maradnék tovább, akkor majd keresek akkor jobbat - talán. De itt jó a környék, kb. 30 perc alatt bent vagyok, a szoba is szebb és tisztább és halkabb (!), mint a régi, ha nem is nagyobb (padlástér nélkül) és még net is van… :) Ezt rögtön megtapasztalhattam amikor felhívtuk a tulajt. Mert természetesen a lengyelek is csak bérlők. De az a kérés feléjük, hogy amikor jön valaki, aki szeretné kivenni, akkor Skype-on a tulajjal is beszéljünk. Először a lengyel pasi tett fel egy csomó kérdést, rengeteg mindent megbeszéltünk. Úgy éreztem magam, mint egy kihallgatáson. Esküszöm, jobban kellett bizonyítanom, hogy alkalmas vagyok a velük együtt lakásra, mint az állásinterjún, hogy alkalmas vagyok az állásra. :) De ezt nem bántam, mert ezek a kérdések nekem válaszok voltak arra, hogy milyenek ők és hogy megbízhatom bennük, hogy kb. ugyanolyan az elképzelésünk az együttlakásról, hasonló az értékrendünk, stb. Mikor a lengyelt kb. meggyőztem, felhívtuk a tulajt. Újabb kör… :) De őt viszonylag könnyen meggyőztem, csak amíg a lengyel nem mondott neki egyértelmű igent, addig ő sem mondott. El is magyarázta, hogy annyira  nehéz jó albérlőt találni, és a lengyeleket nagyon szereti, ezért fontos neki, hogy ők igent mondjanak. Nagy sokára döntöttek is. Biztonság kedvéért a foglalót rögtön otthagytam, elolvastam a szerződést, aláírtuk, így végül összesen  2 (!) órát ott voltam.

Tehát ez már majdnem két hete szerdán volt. Még azon a hétvégén át is vihettem cuccokat, ezzel telt a vasárnap délután-este. Attila, a történelemtanár segített, de mivel neki csak buszra szóló bérlete van, ezért buszokkal jöttünk át. Idefelé kb. 2,5 órába telt az út, hazafelé 2 óra alatt megúsztuk. :) De mivel ugyebár jókat tudunk beszélgetni és egyikünknek sem volt igazán sürgős dolga, nem volt ez gond. :)