Aztán még az ilyen netes, lakáskeresős, hosszú napok végén általában beszélgettünk otthon. Néha Anitával is, de vele nem nagyon lehet értelmes társalgást folytatni. A végén Attilával már muszáj volt naponta kibeszélnünk, hogy oldjuk egy kicsit a feszültséget magunkban. :) Mindeközben sajnáljuk is a csajt, mert neki lehet a legnehezebb ezzel a természettel együtt élni. Olyan, mint aki megrekedt a serdülő korban. Minden értelemben. Holott kb. fél év múlva 40 éves lesz. Nincs még munkája, de össze-vissza vásárol. Pl.: már van két cserepes virága, rengeteg gyertyája, karácsonyi díszítések, rengeteg fémdoboza, aminek többségét úgy vette, hogy a tartalmát vagy kidobta, vagy visszaadta az árusnak (pl. a cigit, holott Attila cigizik és ezt tudta…). Kivéve a kekszet, azt felajánlotta nekünk. Bár én nem ettem belőle, mert vajas keksz és azt én nem annyira szeretem. A nevetése hisztérikus, sokszor úgy rivalizál (vagy próbál), mint a 14 évesek szoktak, és állandóan dicsekszik. A szülei küldenek neki pénzt, persze elvileg nem erre, de amint megérkezik, el is költi… Napi 60 fontokért vásárolt. De ő nem vásárlás-függő - mondja ő... Hát azért veszi meg ezeket, mert otthon ilyeneket nem lehet kapni… Tehát ha mégis hazamenne, akkor már nem menne üres kézzel…
A magnót egyfolytában üvöltette, állandóan nyitva volt a szobája ajtaja, ami pont úgy volt, hogy végig látta a folyosót, rálátott a fürdőajtóra és belátott a konyhába – ahol egyébként is elég sok időt töltött, tehát kb. nem lehetett kikerülni. Kivéve, ha épp olyan volt a kedve, hogy hazaérkezvén nem is köszönt, hanem bevonult a szobájába, magára zárta az ajtót és üvöltette a magnót… No, nem ragozom tovább. Ja, még annyi, hogy nem tudtam elköszönni tőle. Csak azt nem tudom, hogy magára zárta-e az ajtót, vagy épp nem volt otthon. Lett egy új lakótársunk kb. egy héttel azelőtt, hogy eljöttem, ő pl. bekopogott hozzám elköszönni szombat reggel, mielőtt munkába indult… (Ő amúgy János, Attilával lakott egy szobában, de nem sokat zavart. Vele nem nagyon tudtam beszélgetni. Azért elég normális volt, de mondjuk úgy, hogy elég egyszerű…)
Attila meg persze megint segített a cipekedésben – bár most csak a buszmegállóig – elvinni az utolsó, a nagy (óriási) bőröndömet. (Utána dolgozott.)
Azért úgy alakult, hogy még múlt szombaton Anitával mentem vásárolni. Azért sikerült kezelnem, hogy ne az legyen, hogy még mindig ott vagyunk, többször elváltak útjaink. Én igazából csak ebédelni akartam, méghozzá indiait. Találtam is, jó volt, de azért biztosan találok majd jobb helyet is. Ez a kis kiruccanás arra is jó volt, hogy az volt az az éjszaka, amikor előkerült egy újabb nagy hibája annak a lakásnak: iszonyat hideg. Szabályosan érezni, hogy húz be az ablakon a hideg. Fűteni meg még nem fűtöttek. Először a tűzhelyet bekapcsolva próbáltunk felmelegedni a konyhában, majd elindultunk, úgy beöltözve, mintha kemény tél lett volna. Mire kijöttünk a bevásárlóközpontból, addigra azért sikerült felmelegedni. Onnantól szerencsére kicsit jobb idő lett újra, így általában elég volt 3 réteg ruha éjszakára, de volt, hogy 4 kellett + egy derékmelegítő… :) Itt az új helyen van ágynemű és tök jó meleg, egyáltalán nem fáztam. Meg tudjátok, ilyen dupla a takaró, mert franciaágyam van (bár nem annyira széles), úgyhogy akár duplán is tehetem. De jó meleg. Ja, és esténként már be is kapcsolják a fűtést a lengyelek. Ráadásul műanyag ablakok vannak, így nem is húz be a hideg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése