2013. november 18., hétfő

A nagy projekt



Túlórázásom utáni héten megint nem volt stresszes, vártuk, hogy végre beinduljanak a nagy projektek, amik miatt tulajdonképpen felvettek engem újra. Ez azonban kitűnő alkalom volt arra, hogy alaposan tanulmányozzam a kérdőívet, az Egyesült Királyságra már felállított elemzést és ezek alapján elkészítsem a sablonjaimat és az útmutatóimat-csekklistáimat. Kellett is rá ennyi idő, pont a megfelelő pillanatban végeztem vele. Ez is alkotó munka volt a javából így
igazán szerettem és tudtam, magamnak teszek jót vele, nem is beszélve arról, hogy olyan mértékben megismertem a projektet, hogy most sokkal gyorsabban haladok és sokkal könnyebben kiszúrom a hibákat – mind az adatfile-ban, mind a saját munkámban.

Hát azóta ezek a projektek teszik ki a mindennapjaimat – egyelőre sok javítgatással, mert az ügynökség, amely gyakorlatilag olyan munkát végez, mint amit én/mi a SzondaPhone-ban, az elég sok hibát csinál és mindig mást… Egyelőre még az ő „nevelésük” is a munkám közé tartozik… Ez már az unalmasabb, favágós része, de most nem bánom és a mélyebb ismeretek miatt ez is valamivel izgalmasabb, mint két éve volt. No meg közben van időm hasznos dolgokat hallgatni a business-eimhez. :)

Oszd meg a Facebook-on


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése