Magyar a csapatban?

Van egy „kisegítő kölcsön munkaerőnk”, múlt hét óta. Szegény srácot úgy sajnáltam az elején. Első nap full öltönyben jött. Messziről lerítt róla, hogy új, mert itt mindenki totál kényelmes cuccokban jár. A leggyakoribb a farmer-póló kombó. :) Másnap már ő is szabadabbra vette, de a fekete pulóver még mindig idegenül hatott a nagy nyitott terű irodában. Aztán szerdán már egyszerű, mintás fehér pólóban jött. Jó volt látni! :)

Csütörtökön pedig,
miután vagy negyed óra egymásra várás után végre elindultunk pubozni és Emily-t búcsúztatni, Claire-nek, aki 2 nappal előttem kezdett, eszébe jutott, hogy hívjuk meg Evan-t is. Szerencsére a „nagyok” is így gondolták és ő is ráért, azóta egész más a helye a csapatban.

Egy olyan pub-ba mentünk amúgy, ahol ping-pong asztalok vannak, minekünk is jutott egy fél óra az egyik asztalnál. Négyesben játszottunk, vetésforgóban. Közben pedig volt lehetőség a kimaradókkal egy-egy pár perces beszélgetésre. Olyan volt, mint a rapid randi – bár azt még nem próbáltam. :)
Itt derült ki, hogy Evan nagymamája magyar. Valószínűleg 56-ban jött ki, de ezt nem tudta biztosan... Ennyit sikerült megtudnom a nekünk jutott 2 „randi” alatt. Azóta sem sikerült „elkapnom” és kifaggatnom. :)

Főnököm, Ust és a távozó Emily

Ping Pong Pub

Tegnap késő délután viszont Ust (ejtsd: Íszt), a főnököm nekem szegezte a kérdést, hogy tudok-e Evan-nek feladatot adni. Hát ugyan nekem sincs még sok, de azért volt olyan, amit szívesen tovább adtam... :)
Ma ennek kapcsán többször kellett vele egyeztetnem levélben is, személyesen is, anélkül, hogy bárki látná és beleszólna. Hosszú idő után (SzondaPhone óta, 3 év!) ez volt az első eset, hogy amolyan főnöki érzéseim támadtak. És nem volt rossz... :)